buyu282.com
A kártyaátvételi tájékoztatóban minden munkavállaló megkapja azokat az adatokat, melyekkel be tud lépni az online felhasználói felületre, s itt teheti meg az aktiválást. Biztonsági szempontokat figyelembe véve azonban nagyon fontos, hogy az első bejelentkezést követően a leírtaknak megfelelően megváltoztassa jelszavát. Az összesen 450 000 forint értékben feltölthető plasztikkártya felhasználható szállás igénybevételére, vendéglátóegységek látogatásának alkalmával, illetve szabadidős programokra is, melyek igen széles körben állnak a felhasználók rendelkezésére. Kártyatulajdonosként arra is lehetősége nyílik, hogy társkártyát igényeljen, ám ennek kiállítása már némi díj ellenében történik. Az öt évig érvényes kártyán levő összeg maximum a következő év december végéig felhasználható, ám a szabadidős tevékenységek iránti igényeket figyelembe véve nem valószínű, hogy addig kitartana a rendelkezésre bocsátott összeg. A K&H Széchenyi Pihenőkártya éppen ezért is bizonyul igen hatékony ösztönzőnek a munkaadók kezében, hiszen segítségével a béremelésnél alacsonyabb költségek révén motiválhatja munkavállalóit, akik számára hasznosnak bizonyul a levonásoktól mentes összeg, melynek bizonyára akad majd helye.
(tovább…) SZÉP kártya aktiválás Rating: 3. 6/ 5 (30 votes cast) Hogyan kell a SZÉP Kártyát aktiválni? Mivel a SZÉP kártya egy a bankkártyák elvén működő elektronikus utalvány, ezért a SZÉP-et (Széchenyi Pihenőkártyát) az első tranzakció előtt mindenképpen aktiválni kell ahhoz, hogy használatba vehessük. Az aktiválás menete minden kibocsájtó pénzintézet esetében más, de közös bennük, hogy a folyamat telefonon keresztül vagy egy direkt erre a célra kitalált internetes felületen keresztül is megtörténhet. A SZÉP kártyát jelenleg három pénzintézet bocsájtja ki, ezek az OTP, az MKB és a K&H. Az OTP SZÉP kártya aktiválása: Az OTP által kibocsájtott SZÉP kártyákat jelenleg még csak és kizárólag telefonon keresztül lehet aktiválni, a direkt erre a célra indított SZÉP vonal segítségével, amelynek központi száma a következő: (06-1) 3-666-222 Az OTP SZÉP kártya aktiválás költsége egy normál telefonhívás díjával egyenlő. Az aktiváláshoz szükségünk lesz a SZÉP kártya egyedi számának utolsó 3 számjegyére (ez az úgynevezett SZÉP Kártya telekód), amely alapesetben saját kártyaszámunk legutolsó három számjegye, valamint születési dátumunkra.
Sok munkaadó csak ilyen módon képes megoldani, hogy a SZÉP kártya kedvező adózást biztosító hatásának köszönhetően jusson és maradjon is. Amennyiben a K&H –nál kívánja megkötni a szerződést, nincs más dolga, mint ellátogatni annak weboldalára, ahol a részletes tájékoztatás mellett telefonos ügyfélszolgálat is várja azokat, akiknek kérdése lenne mind az igényléssel, a kiállítással és a további teendőkkel kapcsolatban. Tény azonban, hogy az online felhasználói felület nagy segítségére lesz abban, hogy munkavállalóinak kártyáit feltöltse a szükséges összeggel. A K&H a tavalyi év novemberétől áll az ügyfelek rendelkezésére a SZÉP kártya szerződéskötésének lehetőségével, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy elégedett ügyfeleik előszeretettel fordulnak hozzájuk ezzel az igényükkel is. A már megszokott gyors és megbízható ügyintézés mellett a készséges tájékoztatás is amellett szól, hogy érdemes a K&H-nál érdeklődni a témában. A rendszer kiépítése jó ütemben zajlik, és mindhárom érintett területen egyre több szolgáltató válik elfogadóhellyé, mely nem elhanyagolható szempont, hiszen a gazdaság élénkülése várható ennek köszönhetően.
Az első kártyakibocsájtó bank az OTP lett, őt nem sokkal később követte az MKB Bank, végül pedig november közepén a K&H is elkezdet megkötni szerződéseit a munkáltatókkal és a SZÉP kártya elfogadóhelyekkel is. A K&H Bank lakossági banki divízióért felelős vezérigazgató-helyettese, Dr. Bába Ágnes a Heti Válasznak adott nyilatkozata alapján a K&H SZÉP-kártya rendszeréhez leginkább a pénzintézet kis- és középvállalati, illetve nagyvállalati ügyfélköre csatlakozott. A vezérigazgató-helyettes hozzátette: mintegy 7000 vállalkozás jelezte regisztrációs igényét eddig a Széchenyi Pihenő Kártya igénybevételére. A K&H SZÉP kártya elfogadóhelyek száma szintén nő, mivel a bank az első szerződéseket már aláírta velük is. Előre láthatóan 2012 elejére már több ezerre nő a beváltóhelyek száma. A K&H kártya tulajdonosai az online felületen keresztül nyomon követhetik egyenlegüket, illetve költéseiket is. A bank 2012. január 2-től kezdi kiküldeni a kártyákat azoknak, akik leszerződtek vele. Hasonlóan az OTP és a MKB által kialakított rendszerhez, a munkáltatóknak a K&H esetében is lehetőségük nyílik arra, hogy megkössék a K&H Széchenyi Pihenőkártya szerződést.
), vendéglátóhelyek (étterem, pizzéria, kávézó) és sokféle szabadidős tevékenységet kínáló szolgáltató található. További cikkeink: Lakáscafeteria és SZÉP-Kártya lehet a sláger Váltsa meg horgászjegyét SZÉP Kártya keretéből A SZÉP-Kártya felhasználása munkahelyváltás esetén
A rekreációra fordított összeg pedig mind a munkavállalók, mind a munkáltatók számára előnyökkel jár, hiszen a kipihent munkaerő csak előrébb viheti a vállalkozást a siker útján.
tovább erős ügyfélhitelesítés bevezetés tapasztalatai Az erős ügyfélhitelesítés (SCA) bevezetése, minden kibocsátót és elfogadó bankot, pénzforgalmi szolgáltatót és magukat a kártyatársaságokat is érinti. innovatív fizetési megoldások személyes kapcsolattartás élőhangos telefonos ügyfélszolgálat
A K&H SZÉP Kártya aktiválása online felületen, a kártyarendszer webes felületén végezhető el. A Pihenőkártya érvényesítése a kártyahasználat megkezdéséhez (fizetés, egyenleg lekérdezés) elengedhetetlen. A K&H SzépKártya telefonon keresztül nem aktiválható. Az első használatba vétel előtt a K&H SZÉP Kártya aktiválását el kell végezni. A plasztiklap aktiválása, érvényesítése a K&H Bank SZÉP Kártyarendszerének webes munkavállalói felületén történik. Az internetes felületen a kártyaszám és a jelszó begépelésével tudunk a kártya adataihoz eljutni. Az első belépéskor a jelszó a kártyatulajdonos adóazonosító száma, vagyis a magánszemélyként kapott adószáma. Az első sikeres belépést követően a jelszó megváltoztatása erősen javasolt. Az új jelszó legalább 8 karakter hosszúságú, és tartalmaznia kell kis- és nagybetűket, valamint számokat. Érdemes a jelszót bizonyos időközönként változtatni. Az aktiválás mellett a felületen megtekinthetjük a kártyaadatokat, lekérdezhető a SZÉP Kártya egyenleg és a különböző tranzakciók.
Szűrési feltétel: "K&H" K&H Szép kártya egyenleg lekérdezés Rating: 4. 0/ 5 (9 votes cast) A K&H által kibocsátott Széchenyi Pihenőkártyával rendelkezik, és szeretne bővebb információkhoz jutni azt illetően, hogy milyen lehetőségei vannak egyenleginformációjának lekérdezésére? Nos, ezt megteheti többféleképpen is, attól függően, hogy melyik módszer bizonyul a legegyszerűbbnek az Ön számára. Nem csak telefonon keresztül, hanem az interneten is pár perc alatt megtudhatja, milyen pénzmozgások voltak alszámláin. (tovább…) SZÉP kártya egyenleg lekérdezés Rating: 3. 6/ 5 (15 votes cast) Szeretné tudni, mekkora összeg használható még fel Széchenyi Pihenőkártyájáról? Attól függően, hogy mekkora összeg került utalásra, egy idő után bizony nem könnyű nyomon követni a róla való fizetéseket, így a kellemetlenségek elkerülése végett mindig érdemes tájékozódnia a rendelkezésre álló összegről, mielőtt egy-egy elfogadóhely szolgáltatását igénybe venné. Na de milyen módon teheti ezt meg? Minden egyes kártyahasználat után bizonylat ot fog kapni, mely tartalmazza az aktuális egyenleget is.