buyu282.com
Az ekkortájt zajló 🚴♂️ kerékpáros körverseny, a Tour de France szervezői is régóta megadják a módját a nemzeti ünnepnek: ilyenkor rendre látványos, nehéz 🏞 hegyi szakaszokat rendeznek, amelyet az ország lakosságának jelentős része követni tud a helyszínen vagy a televízióban. Franciaország hosszú évek óta világelső a turistaérkezések számát tekintve. Köszönhető mindez az elképesztően sokszínű kulturális örökségnek, a 🏖 hosszú, részben mediterrán tengerpartnak, az Alpok és a Pireneusok 🏔 magashegységi üdülőhelyeinek, a pezsgő nagyvárosoknak, a világhírű gasztronómiának és a jó közbiztonságnak. Épp ezért nagy öröm számunkra, hogy ezen a héten már két francia csoportunkat is el tudjuk indítani 🚌 Párizsba, illetve a Riviérára. Természetesen a francia kultúra iránt érdeklődők a következő hetekben sem maradnak utazási ajánlatok nélkül: többek között Normandiába és Bretagne-ba, Közép- és Délnyugat-Franciaországba, a francia Baszkföldre, Provence-ba és Korzikára is indítani tervezzük csoportjainkat.
A törzsutas-kedvezmény igénybevételének feltétele, hogy az utas jelentkezéskor megadja, mikor és melyik utazásunkon vett részt utoljára. Felhívjuk utasaink figyelmét, hogy az előfoglalási és a törzsutas-kedvezmény nem vonható össze. AJÁNLAT EGYEDÜL UTAZÓKNAK Az egyágyas felárat csak azoknak kell megfizetniük, akik kifejezetten ragaszkodnak az egyágyas elhelyezéshez. Egyébként minden egyedülállóhoz megpróbálunk keresni egy másik, azonos nemű és lehetőleg hasonló korú egyedül utazót. Ha valakinek nem találunk szobatársat, akkor egyágyas szobába kerül, de ennek felárát irodánk magára vállalja. A Fehérvár Travel gyakorlata szerint – utasaink kényelme érdekében – ilyenkor háromágyas szobákat nem használunk. Tehát, ha például egy csoportban 3 társítást vállaló, egyedülálló hölgy van, akkor ők jellemzően egy kétágyas és egy egyágyas szobában lesznek elhelyezve. Szeretnénk felhívni kedves utasaink figyelmét, hogy sok szállodában az egyágyas elhelyezés nem egyenértékű a kétágyas elhelyezéssel. Megjegyzések: • A fenti kedvezményes társítási ajánlat akkor érvényes, ha az utas legalább 45 nappal az indulás előtt befizet az utazásra.
Bejelentkezve partnerként. Partner Kezdőoldal ‹ › ×