buyu282.com
Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót. A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe. Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk. Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük. Támogatom
Zack és Miri Hiába hagyta azonban maga mögött szülővárosát és ott ténfergő szereplőit, mégse mutatkozik komolyabb cezúra Smith életművében, hiszen ugyanazt a vérbő bohóckodást folytatja, mely már a kezdetek óta legkedvesebb terepe volt. Ebből már sejthető, hogy az altesti humor minden fajtáját végigskálázza a film, félpercenként kapjuk az arcunkba a szexuálisan túlfűtött poénokat. Az egyetlen igazi újdonság az eddigiekhez képest az, hogy itt már a maga konkrétságában jelenik meg mindaz, ami korábban pusztán verbálisan érvényesült. A Shop-stop ban vagy a Képtelen képregény ben még csak a szabadszájú szereplők sikamlós beszélgetéseiben kerültek szóba azok a témák, melyek itt a cselekmény fősodrát alkotják. Persze ez nem olyan meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy a film egy pornóforgatásról szól. A nem szabványos pornóstáb Zack és Miri ezer éve lakótársak, és arról nevezetesek, hogy extrém sportként űzik a rezsi be nem fizetését. Mikor egy nap kikapcsolják náluk a villanyt, a vizet és a gázt, elhatározzák, hogy bármi áron megszerzik a pénzt, ami ahhoz szükséges, hogy lehúzhassák a klotyójukat.
Zack végül egy isteni megvilágosodás következtében ráébred a megoldásra: pornófilmet kell forgatni. Rögtön neki is állnak a castingnak, ahol fura szerzetekből bár, de egész ígéretes kis csapat áll össze. Ez az alapvetés rendkívül emlékeztet Michel Gondry Tekerd vissza haver! -jére: ugyanúgy két haver kilátástalan helyzetéről szól, melyből az amatőrfilmezés jelenti az egyetlen kiutat. A kényszeredett forgatásból persze mindkét esetben igazi közösségformáló erő válik, mely teljesen új értékekre ébreszti rá a résztvevőket. Ez a hasonlóság akkor válik egészen nyilvánvalóvá, mikor Miriék híres filmklasszikusok röhejesen dilettáns pornó-átiratait kezdik el leforgatni, melyek akár Jack Blackék "svédelt" filmjeinek pajzán párdarabjai is lehetnének. Gondry bájos humora helyébe tehát itt a Smith filmjeit átitató szabadosság lép, és ettől a Zack és Miri kicsit olyanná válik, mintha a Tekerd vissza haver! békaperspektívából készült remake-je lenne. A problémák ott kezdődnek, hogy a poénok legtöbbször korántsem olyan sziporkázóak, mint amennyire ízléstelenek.